Buruczki legjobb magyarként harmadik Zalakaroson

A Kőbánya TC kerekese, Buruczki Szilárd harmadik helyezést szerzett az ötödik alkalommal kiírt Zalakaros Maraton 74 kilométeres mezőnyversenyében.

 

Három távon, sorrendben ötödik alkalommal rendezte július 23-án a Zalai-dombságban a Vuelta Sportiroda a Zalakaros Maraton kerékpárversenyt és a Kis-Balatont megkerülő túrát. A résztvevők négy országból érkeztek; a 74 kilométeres országúti verseny legjobb magyar helyezését a Kőbányai Torna Club kerekese, Buruczki Szilárd harmadik helye jelentette.

Az eseményen 74 kilométeren országúti, 39 kilométeren országúti és mountain bike kategóriában lehetett rajthoz állni; kerékpárral és görkorcsolyával a 36 kilométeres Kis-Balatoni túrát lehetett teljesíteni. A résztvevők Ausztráliából, Szlovéniából és Németországból érkeztek a magyarok mellé; az időszakosan eleredő eső ellenére is igen sok család látogatott ki a délutáni programokra, hogy drukkolhasson a több mint 160 sportolónak.

A 74 kilométeres országúti verseny háromnegyed távjánál egy néhány fős elmenés alakult ki, melyben két magyar, egy ausztrál és több szlovén tekert a helyezésekért. A Zalakarosi kilátónál kialakított célba minimális különbséggel érkezett az első három versenyző, az emelkedőn végül az ausztrál Smith volt a leggyorsabb, az idei hegyikerékpáros maraton magyar bajnok Buruczki Szilárd a győztestől mindössze 12 másodperccel lemaradva lett harmadik.

- Igazából az olimpiai krossz ob után egy pihenő hétnek a végén vagyok, mountain bike-os létemre, úgy érzem, jól tartottam magam. Furcsa volt, hogy a szakágamtól eltérően, szinte végig sík volt a pálya; és a sok megindulás, lószolgatás ritmusát is fel kellett vennem; gyorsító edzésnek nagyon jó volt, az augusztus 7-ei olimpiai krossz Európa-bajnokság előtt. Az elmenésben a szlovénok hárman voltak, nehéz volt ellenük dolgozni, de csapattársam, a korábbi országúti bajnok Garamszegi László nagyon sokat segített a jó eredmény elérésében – nyilatkozta Buruczki Szilárd.

Abszolút eredmények, 74 km:

1. Michael Smith (ausztrál), ideje 1:46:35
2. Clan Doredos (szlovén), 1:46:40
3. Buruczki Szilárd (Kőbányai Torna Club), 1:46:47

 

V. Zalakaros Maraton 2011 eredménylista

  

Várunk Zalakaroson 2011-ben is!

A Vuelta Sportiroda idén ötödik alkalommal rendezi meg Zalakaros Maraton kerékpáros túrát és versenyt július 23 -án szombaton. Kedvcsinálónak tekintsétek meg a tavalyi rendezvényről készült videót. A sikeres rendezvény ebben az évben más útvonallal és távokkal várja az éredklödőket. A hosszú táv abszolút győztese a Hotel Karos - Spa kétszemélyes hétvégéjét nyeri! Minden induló pólót kap ajándákba.

 

 

V. Zalakaros Maraton
2011.07.15. 10:55

Zalakaros városának napjához csatlakozó országúti kerékpár verseny és túra immáron ötödik alkalommal várja a Kis-Balaton környékére a bicikliseket július 23-án szombaton.

Tovább...

Belépés
Elfelejtett jelszó