Erős nemzetközi mezőny a BringaMánia Fesztiválon
2013.08.29. 15:08

Kemény verseny várható a hétvégi McDonald’s BringaMánia Fesztivál mindkét napján, mivel több európai ország kiemelkedő tehetségű kerékpárosa is rajthoz áll a szombati MTB Magyar Nagydíjon és a vasárnapi Mátra Maratonon.

Komoly buzdításra lesz szüksége a versenyek magyar résztvevőinek hétvégén, ha az XCC és a Maraton dobogóinak tetejére szeretnének állni. A szervezők a hazai legjobbak közül a többszörös Mátra Maraton győztes Blazsó Márton, a cyclo-cross bajnok Buruczki Szilárd és az évről évre egyre eredményesebb Búr Zsolt részvételére számítanak, akiknek a szlovák maraton és cyclo-cross bajnok Martin Haring, a román U23-as maraton bajnok Dobai J. Róbert, illetve a belga Wouter Cleppe lesznek a legnehezebb ellenfeleik.

 

A szombati MTB Magyar Nagydíjon a pálya mellől lehet szurkolni a magyaroknak, hiszen a két kilométeres pálya szinte teljes egészében belátható a sástói Oxygen Adrenalin Parkból. A Mátra Maraton leglátványosabb helyére, az ország legmagasabb pontjára pedig külön szurkolói buszt indítanak a Fesztivál szervezői. A buszon ötven szurkoló utazhat ingyenesen a rajttól Kékes-tetőig, hogy a csúcson buzdítsa kedvenceit. A busz a rövidtáv rajtja után, 10:30-kor indul a rajtterületről és 11:45-kor indul vissza Kékes-tetőről a sástói Adrenalin Parkba.

De nem csak a versenypályán lehet találkozni bringás sztárokkal: vasárnap a fesztiválra kilátogatókat a nemrég harmadik világbajnoki címét begyűjtő Kun Ádám szórakoztatja BMX flatland bemutatóival.

Belépés
Elfelejtett jelszó