Önkormányzatoknak

A kerékpáros infrastruktúra fejlesztése mellett nagyon fontos a szemléletformálásra irányuló tevékenység is. Az operatív programok forrásaiból megépülő kerékpárutak, kerékpártárolók és egyéb létesítmények akkor nyerik el igazán létjogosultságukat, ha azokat a település lakói tudatosan, felelősségteljesen és biztonságosan tudják használni. A BringaAkadémia program a szemléletformálást azok körében valósítja meg, akik erre a legfogékonyabbak. Az általános iskolás gyerekek mind elméleti, mind gyakorlati oktatásban részt tudnak venni, így 10-12 éves korban már tisztában lehetnek a legfontosabb KRESZ-ismeretekkel, illetve a kerékpár-kezelés alapvető fortályaival. A BringaAkadémia programban résztvevő gyerekek valószínűleg később is (motort, autót vezetve) sokkal jobban oda fognak figyelni a többi közlekedőre.

A BringaAkadémia programot az előző uniós fejlesztési ciklusban számos önkormányzat pályázati forrásból valósította meg adott településen. Rendszerint a kerékpáros infrastruktúra-fejlesztés mellett került sor a szemléletformáló "szoft" projektelemek megvalósítására is. Ajánlatunk az tanácsadástól kezdve, az oktatáson, rendezvényszervezésen, előadások, workshopok megtartásán át kiadványok készítéséig minden lehetséges szemléletformálási elemre kiterjed. Részletes információk az alábbi linkeken érhetők el:

  • Oktatás
  • Rendezvényszervezés
  • Kiadványszerkesztés, nyomdai munkák

Külön ajánljuk a BringaAkadémia programot azoknak az önkormányzatoknak, melyek a Kerékpárosbarát Település cím elnyerésére pályáznak, hiszen minden eleme hozzásegítheti a pályázatot a sikerhez.

Referenciáink itt (BringaAkadémia oktatás) és itt (BringaAkadémia RoadShow) tekinthetők meg.

Várjuk jelentkezését!

Kontakt:
Abelovszky Tamás
E-mail: info@bringaakademia.hu
Telefon: +36-30-462-0181

Belépés
Elfelejtett jelszó