Safe4Cycle-BringaAkadémia mentorképzés Budapesten
2016.06.29. 10:19

A Safe4Cycle programban részt vevő három iskola pedagógusai 2016. június 28. és július 1. között vesznek részt a Vuelta Sportegyesület által szervezett mentorképzésen, amelynek célja a tanárok, tanítók felkészítése a 2016/2017-es tanévben kezdődő szakkörök vezetésére.

A négynapos képzésen a hat pedagógus az alábbi tematika szerint ismerkedik a kerékpáros közlekedésre neveléssel Abelovszky Tamás szakmai projektmenedzser, illetve a meghívott előadók segítségével:

  • KRESZ-oktatás
    • A kerékpárosokra vonatkozó KRESZ-szabályok
    • A legjellemzőbb balesettípusok, illetve azok elkerülésének lehetséges módjainak bemutatása
  • Kerékpár-ismereti oktatás
    • A kerékpár és a fejvédő felépítése, beállítása
    • A kerékpár jellemző hibái, amelyek előfordulhatnak, illetve azok javítása
    • Egyes, könnyen javítható hibák felismerése és elhárítása
    • Szervizben elhárítható hibák felismerése
  • Kerékpár-kezelési (gyakorlati) ismeretek
    • A kerékpár indulás előtti ellenőrzése
    • Felszállás-elindulás-megállás: elméleti megalapozás, majd gyakorlat, gyakorlófeladatok ismertetése
    • A kerékpár magabiztos kezelése, irányítása:
      • kerékpár irányítása egy kézzel, karjelzések,
      • körülnézés, hátranézés menet közben,
      • helyes fék- és váltóhasználat,
      • kanyarodás, akadályok kikerülése
    • Különböző, a tanulást segítő, a foglalkozások menetét lazító játékos feladatok ismertetése
    • A tanultak kipróbálása valós forgalmi körülmények között
  • Túraszervezési és -vezetési ismeretek
    • Elmélet
      • Térképismeret, tereptan
      • Tájékozódás
      • Kerékpáros túravezetés
    • Gyakorlat
      • Tájkozódási terepgyakorlat (gyalogos)
      • Az elméleti ismeretek gyakorlása rövid túra során

A képzés végén a résztvevők elméleti és gyakorlati vizsgát tesznek a négy nap során tanult anyagból.

A program az iskolákban 2016 őszén kezdődik az elméleti foglalkozásokkal, és 2017 tavaszán folytatódik a gyakorlati szakkörökkel.

 

 

Belépés
Elfelejtett jelszó