Kerékpáros túrával emlékeztek Szent Lászlóra a kőbányai bringások
2017.09.18. 08:51

A királydinnye gonosz termése és küzdelmes emelkedők tették izgalmassá a hétvégi kerékpártúrát, amire elsősorban kőbányai iskolásokat vártak a szervezők. Szeptember 16-án, szombaton Kőbányáról Mogyoródra tekerhetett el az több tucat bringás, aki részt vett az Európai Mobilitási hét keretében szervezett Szent László kerékpáros túrán. A közel 50 km-es táv nem várt kihívások elé állította a kőbányai Szent László térről induló és a mogyoródi Szent László szoborhoz érkező kerekeseket.

A Kőbányai Önkormányzat valamint a Klebelsberg Központ szervezésében reggel 8 órától gyülekeztek a túrázók a Kőbányai Szabadidő Központ (KÖSZI) előtt, majd a terv szerint 9 órakor indultak volna a Szent László térről. Azonban az indulás közel fél órát csúszott, mert sokaknak már itt szervizelni kellett a biciklijét. Ez sajnos általános jelenség a kezdő túrázók körében, főleg azoknál, akik hosszabb kihagyást követően vágnak neki egy túrának. A kerekek pumpálása és fékek állítása közben kiosztásra kerültek a láthatósági mellények és ajándékok, majd egy rövid útvonal ismertetés után elindulhatott a túra.

A túrázókat a Kőbányai Torna Club kerékpárosai kísérték 8-10 fős csoportokban, biztonságos, kisforgalmú utakon, vagy kerékpárutakon a Fehér út és a Kerepesi út mentén. Az indulás utáni első kilométereken azonban nehezítő körülményként a csapat áthajtott a kerékpárútra kaszált királydinnye növény termésein, emiatt a csapat több mint felének defektje lett. Aki már találkozott ezzel a rendkívül kellemetlen növénnyel, az tudja, hogy a termése minden kerékpáros külsőn áthatol. Másfél órás kényszerpihenő következett az Örs vezér téren. A közeli BigBike kerékpárbolt szerelői is kivonultak a helyszínre, és a bolt szinte teljes belső gumi készletét elhasználták a túrázók. Köszönet a soron kívüli segítségért!

Az út sok fiatal résztvevő számára emlékezetes marad. Voltak, akik még soha nem kerékpároztak le ekkora távot. Közvetlenül a Hungaroring autóversenypálya mellett haladtak el, máshol pedig gyönyörű kilátás nyílt a Budai hegyekre. A kerepesi, mogyoródi dombok komoly erőfeszítésre késztették bringásokat, de a gyakori pihenők, és a frissítési lehetőség átsegítették a csapatot a nehézségeken. Mogyoródon a Szent László szobornál a rövid megemlékezés és pihenő után már „csak” 24 kilométernyi visszaút várt rájuk, amit már sikerült defekt, és különösebb probléma nélkül megtenniük. Az Európai Mobilitási hét kőbányai rendezvényei közül ez volt az első, de még számos program várja a kerületi bringásokat szeptember 16-22 között.


További információk Mobilitási Hét programjairól a Mobilitási Hét menüpontban olvashatók.

Belépés
Elfelejtett jelszó