Bronzéremmel nyitotta a cyclocross szezont Buruczki Szilárd
2013.10.21. 17:01

Erős szlovák és belga ellenfelekkel színesített mezőnyben, harmadik helyen ért célba Buruczki Szilárd, a Merida Kőbánya TC versenyzője az EthicSport-Decathlon Kupán. A kazincbarcikai verseny a hazai cyclocross sorozat, a SuperCross első futama volt.

Kora őszi idő és száraz terep várta a mezőnyt október 20-án, a rengeteg kanyarjáról elhíresült kazincbarcikai pályán. Az utánpótlás és a szenior kategóriák után rajtoló, népes elit mezőny nagy pozícióharccal indult, hiszen a kanyargós részekre mindenki kedvező helyzetben akart megérkezni. Az első körökben nagyjából kialakult az erősorrend, a legnagyobb csata a dobogós helyekért zajlott. Buruczki Szilárd a harmadik helyet szerezte meg, mindössze 1 másodperccel lemaradva a második Marek Canecky (RSC Amplatz) mögött. A versenyt Fejes Gábor (Team Bátorfi Agria KTK) nyerte, meggyőzőnek tűnő, 35 másodperces előnnyel.

„Új pályát jelöltek ki a rendezők Kazincbarcikán: a tavalyi erdős, gyors rész idén kimaradt. Meghagyták a technikásabb szakaszokat, ahol sok kanyar és egy pár szikla kerülgetés tette még izgalmassá a pályát. Nekem jobban tetszett az új pálya, kisebb területen látványosabb volt, mint a tavalyi. Sajnos az első kanyarban beragadtam egy előttem bukó versenyző mögé, és mire kikerültem, visszaestem a hatodik helyre. Közben elszökött az élen haladó Fejes és Búr Zsolt páros, de egy szlovák versenyzővel üldözőbe vettük őket. Buzsót sikeresen befogtuk, de Fejest már nem sikerült. Nagy lelkesedéssel várom a következő futamokat, amelyeken már a dobogó felső fokára szeretnék felállni.” – nyilatkozott a versenyről a Merida Kőbánya TC versenyzője.

Eredmények:
Férfi Felnőtt:
1. Fejes Gábor Team Bátorfi Agria KTK 01:00:06
2. Marek Canecky RSC Amplatz 01:00:41
3. Buruczki Szilárd Merida Kőbánya TC 01:00:42

Női Felnőtt:
1. Zuzana Vojtasova CK Banska Bystrica 00:49:02
2. Livia Hanesova CK Banska Bystrica 00:49:44
3. Orosz Anita Trek SE 00:50:10

Teljes eredménylista itt>>>.

 

SUPERCROSS 2013 KAZINCBARCIKA from SteveStudio on Vimeo.

Belépés
Elfelejtett jelszó