Üdvözlünk Kőbánya bringás portálján!

Célunk, a X. kerület kerékpáros életének fellendítése. A Mozdulj Kőbánya! program keretében és azon kívül is számos bringás programot szervezünk a kőbányai bringásoknak, érdemes követi minket!

Az idei évben a X. kerület kiemelt figyelmet fordít a kerékpáros élet fellendítésére. Ez a törekvés hívta életre a Kőbánya Bringa programot, melyet a Kőbányai Önkormányzat támogatásával a Kőbányai Torna Club valósít meg. Számos rendezvénnyel szeretnénk ösztönözni a lakosságot kerékpáros közlekedésre, valamint segítséget nyújtani a már bringával közlekedőknek.

A túrák és versenyek szervezése mellett a közlekedésbiztonság is szerepet kap: nyáron a kerületi napközis táborban mobil KRESZ pályán gyakorolhatnak az iskolások, ősszel az óvodákban játékos KRESZ oktatást tartanak, az iskolákban pedig akkreditált pedagógus továbbképzésen vesz részt több testnevelő tanár.

Az évek óta sikeresen működő, több bajnoki címet is szerző Kőbányai Torna Club utánpótlás kerékpáros csapata mellett az idei évben a nemzetközi Kőbánya Cycling Team képviseli a kerületet rangos hazai és külföldi versenyeken.

 

 

Híreink:

 

 

 

Zavaros pénzügyek az MKSZ-ben
2014.02.10. 15:07

A Kőbányai Torna Club elnöke a Fővárosi Főügyészségen kérte a törvényes működés helyreállítását a Magyar Kerékpársportok Szövetségénél.

Tovább...

Kettős kőbányai siker a 24 óráson
2013.08.05. 22:06

Tóth Éva és Káldy Attila az egyéni győztesek

Tovább...

Bringázz Kőbánya! - Autómentes Nap Kőbányán
2012.09.13. 17:37

2012. szeptember 21-én, pénteken 9 órától túra, 12 órától pedig bringás programok várják az iskolásokat.

Tovább...

A Hősök terétől a csángóföldi Magyarfaluig kerékpárral
2011.06.21. 14:25

A vajdasági tanító Kasza Csongor, amatőr kerékpáros június 26-án vasárnap indul 1000 kilométeres útjára a budapesti Hősök teréről egészen a legkeletibb magyarcsángók, lakta településig, Magyarfaluig.

Tovább...

Buruczki Szilárd 5. hellyel kezdett Izraelben, folytatás Ausztriában
2011.03.13. 22:42

Buruczki Szilárd, több magyar kerekes társaságában izraeli olimpiai krossz viadalokon vett részt március elején. A Magellan Kőbánya TC kerekese ragyogó eredménnyel, ötödik hellyel tért haza.

Búr Zsolt a leggyorsabb vakond
2011.02.07. 13:26

Hatalmas sikerrel zárult a McDonald's BringaMánia Vakond futam Kőbányán. Csúszós beton, rengeteg kanyar, sok induló és jó hangulat a földalatti versenyen.

Tovább...

McDonald’s BringaMánia Vakond futam Kőbánya
2011.01.19. 16:12

Vajon mekkora barlang kell ahhoz, hogy egy teljes kerékpárverseny elférjen benne? A szervezők 2011. február 6-án, vasárnap erre a célra egy pont ekkora bányát rendeznek be – stílszerűen – Kőbányán, a Bánya utcában.

Tovább...

SuperCross: ismét Buruczki győzelem
2010.11.15. 22:02

Néhány hete Ózdon győzelemmel tért vissza pihenőjéből a Magellan Kőbánya TC versenyzője, Buruczki Szilárd. Most újabb a cyclo-cross verseny követezett, és immár második SuperCross győzelmét ünnepelheti!

Tovább...

BringaSuli RoadShow - Kőbánya videó
2010.10.28. 21:21

Videó a 2010. október 16-i kőbányai BringaSuli RoadShowról

Tovább...

A Hegyi OB mérlege: három kategóriában három győzelem!
2010.10.10. 18:47

Minden jó, ha a vége jó! A Vuelta Sportiroda által támogatott csapatok, sportolók hatalmas sikerrel zárták a szezont. A Magellan Kőbánya TC versenyzője, Buruczki Szilárd megszerezte az abszolút győzelmet a felnőttek között, az U23-as kategóriában Molnár István (AEGON Notebookstore Team), a nőknél pedig Zelinka Gabriella (AEGON Notebookstore Team) első helyét hirdették a szombaton megrendezett országúti Hegyi Országos Bajnokságon!

Tovább...

Belépés
Elfelejtett jelszó