logo
blog single

László Tamara és Búr Zsolt diadala a 15. Kőbányai BringaPark Kupán

Immár 15. alkalommal gyűltek össze a cyclo-cross szakág szerelmesei a Sportligetben, hogy a Kőbányai Bringapark Kupa futamain mérettessék meg magukat. A verseny egyben a Kometa Cyclo-Cross Challenge sorozat szezonzáró futama is volt. A nőknél László Tamara, a férfiaknál Búr Zsolt bizonyult a legjobbnak – sikerük mindkét esetben sorozatgyőzelmet is ért.

A 2021-es Kometa Cyclo-Cross Challenge negyedik, egyben utolsó futamára december 18-án került sor Kőbányán. A hűvös, de napsütötte időben összesen 23 kategóriában több mint 220 versenyző állt rajthoz a Kőbányai Torna Club és a Vuelta Sportiroda által szervezett eseményen. A verseny korábbi években megszokott útvonala a frissen átadott aszfaltos pumpapálya és az épülő velodrom miatt némileg átalakult, ám továbbra is központi eleme maradt a már-már ikonikus szánkódomb, ahol a szurkolótáboroknak köszönhetően ezúttal is kiváló hangulat uralkodott.

A Kőbányai Önkormányzat által támogatott verseny délelőtt 10 órától a hobbifutamokkal indult, majd az utánpótlás kategóriákkal folytatódott. Az U7-esekre és U9-esekre egy 350 méteres, az U11-esekre és az U13-asokra egy 2 kilométeres, a többiekre pedig egy 2,5 kilométeres, nehezített, technikásabb körpálya várt. A női elit versenyzők 11:30-kor vágtak neki az pályának, öt kör megtétele után végül a címvédő László Tamara (Fehérvár Cycling Team) ért elsőként a célba, 38 másodperccel megelőzve Szekeres Viktóriát (KTM Team Hungary) és Péteri Nikét (Fehérvár Cycling Team). Tamara győzelmével a Kometa Cyclo-Cross Challenge összetettjében is az első helyen zárt.

A férfiak között sem született meglepetés: a regnáló magyar bajnok, Búr Zsolt (Vialand Racing Team) rögtön a rajt után magához ragadta az irányítást, és a befutóig nem adta ki a kezéből. Öröm volt nézni a korábbi négyszeres bajnokot, ahogyan a pálya technikásabb elemeit teljesítette. A második helyen több mint két perc hátránnyal érkezett mögötte Fűzfa Ambrus (MKB Cycling Team), majd újabb egy perccel később tapsolhattunk Darányi Bence (Buruczki Training System BTS-SE) harmadik helyének. „BuZsó” mai sikerének hála a Kometa Cyclo-Cross Challenge minden idei futamát megnyerte, vagyis maximális pontszámmal zárt az összetett verseny élén.

A verseny díjainak átadásában Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Radványi Gábor, Kőbánya alpolgármestere és Kovács Róbert, Kőbánya sportért felelős tanácsnoka mellett Karl Ádám országúti magyar válogatott versenyző is segédkezett. Ádám a kerület egyik büszkesége: itt él, és itt is kezdte pályafutását tíz évvel ezelőtt, jelenleg az AC Monaco kerékpárosa. A Kometa Cyclo-Cross Challenge sorozat összetett díjátadására is sor került ma: a díjakat Takács Tamás, a Kometa marketingmenedzsere és Bezzegh Krisztián, a Hammer Nutrition képviselője adták át.

Eredmények:

Kőbányai Bringapark Kupa – 2021. december 18.

Női Elit:

  1. László Tamara (Fehérvár Cycling Team)         5 kör    37:53
  2. Szekeres Viktória (KTM Team Hungary)         5 kör     38:31
  3. Péteri Niké (Fehérvár Cycling Team)               5 kör     43:57

Férfi Elit:

  1. Búr Zsolt (Vialand Racing Team)                                       10 kör   1:02:09
  2. Fűzfa Ambrus Zoltán (MKB Cycling Team)                        10 kör   1:04:27
  3. Darányi Bence (Buruczki Training System BTS-SE)         10 kör   1:05:23

Kometa Cyclo-Cross Challenge

Női Elit Összetett:

  1. László Tamara (Fehérvár Cycling Team)                                             110 pont
  2. Szekeres Viktória (KTM Team Hungary)                                              85 pont
  3. Péteri Niké (Fehérvár Cycling Team)                                                   56 pont

Férfi Elit Összetett:

  1. Búr Zsolt (Vialand Racing Team)                                                        160 pont
  2. Fűzfa Ambrus Zoltán (MKB Cycling Team)                                         90 pont
  3. Darányi Bence (Buruczki Training System BTS-SE)                          89 pont

Részletes eredmények ITT

Back to top